Miért nehéz?

A szobatisztaság alakulását számos tényező befolyásolja, ezek közül pedig az autizmus elég sokat befolyásolni tud. Lássuk, melyek ezek!

1. Érzékelési eltérések

Azt már sokan tudják, hogy az autista emberek sokszor egész másképp érzékelik a világot, érzékenyebbek lehetnek fényekre, hangokra, vagy akár az étel színére, állagára. Az azonban még kevésbé köztudott, hogy ez az érzékelési eltérés a saját testünkből érkező jelekre is igaz lehet. Nem ritka, hogy az autista emberek máshogy érzékelik az éhséget, a szomjúságot, a fájdalmat, de akár a vizelési/székelési inger érzékelése is nehezebb lehet, vagy később érhet.

2. A gondolkodás rugalmatlansága

Az autista emberekre jellemző egyfajta gondolkodásbeli (és így viselkedésbeli) rugalmatlanság, amely számos területen megnyilvánulhat. Sokszor tapasztaljuk, hogy a már kialakult rutinok (étkezésben, játékban, közlekedésben stb.) megváltoztatása az átlagnál nehezebb lehet. Ilyen terület lehet a szobatisztaság is. Nem tudatosan, de az autista gyerekek néha azt gondolják: "eddig is pelenkát használtam, miért tennék most másként?". 

3. Másfajta motiváció

A neurotipikus gyerekeknél a szobatisztává válás legfőbb mozgatórugója a környezet visszajelzése, vagyis egyfajta szociális jutalom ("Látom, Anya/Apa örül, mikor a WC-be pisilek, csinálom még, hogy örüljenek."). A másik tényező az az erős késztetés, hogy hasonlítsanak a környezetükben élőkre, szülőkre, testvérekre, kortársakra. Autista gyerekeknél általában kevésbé lehet erre a szociális jutalomra/késztetésre alapozni. (Ez persze az esetek többségében nem jelenti azt, hogy a szociális tényezők egyáltalán nem számítanak!)

4. Kommunikációs nehézségek

Mivel autista gyerekek esetében (még a jól beszélő gyerekeknél is) mindig vannak kommunikációs nehézségek. Neurotipikus társaiknál nehezebben érthetik, mit is várnak tőlük, ill. nehezebb lehet saját igényeik/félelmeik/kérdéseik megfogalmazása is.

+1 A szülők aggodalma

Az, ha a szülők aggódnak, minden gyereknél hátráltatja a szobatisztaság kialakulását, hiszen ehhez a folyamathoz nyugodt, biztonságos háttérre és bizalomra van szükség. Mivel autista gyerekeknél sokszor a kortársaknál később, vagy lassabb tempóban alakul a szobatisztaság, ráadásul előfordulhat, hogy 1-2 kudarcos próbálkozás is a család mögött van már, ezért gyakoribb az is, hogy a szülők már izgulnak, siettetnék stb. Ez sajnos nem segít.

Akkor hogyan fogjunk neki?

1. Mérlegelés

Első és legfontosabb lépés eldönteni, hogy tényleg neki akarunk-e fogni, most akarunk-e nekifogni. Tényleg ez a gyerek életében a legnagyobb probléma, vagy vannak most ennél fontosabb dolgok is? Elég érett már a gyerekünk? Van-e bármi jele, hogy észrevenné, ha pisil/kakil? Mi magunk vagyunk-e aktuálisan olyan állapostban, hogy időt, energiát, türelmet tudunk szentelni a témának? Persze senkit nem akarnék lebeszélni, sőt! De fontos, hogy akkor álljunk neki, mikor eljött az ideje, ez növeli a siker esélyét. Plusz segítség az is, ha van a hátunk mögött egy olyan fejlesztő, vagy bölcsődei, óvodai, iskolai szakember, aki támogatni tud minket ebben a folyamatban.

2. Tervezés

Tervezzük meg, milyen stratégiával állunk neki a dolognak, bilit, vagy WC-t fogunk-e használni, milyen módon jelezzük a gyereknek az elvárásokat és milyen jutalmat fogunk alkalmazni siker esetén. A tervezés fázisban érdemes megfigyelni, milyen gyakran és kb. mikor pisil, kakil a gyerek, hogy majd később ezekben az időpontokban lehessen őt WC-re ültetni.

3. Az összes felnőtt beavatása

Ha szobatisztasági tréningbe kezdünk, fontos, hogy a részleteket (mit, hogyan, mikor) megosszuk a nagyszülőkkel, nagyobb testvérekkel, bölcsődei, óvodai szakemberekkel stb. Jó, ha mindenhol ugyanazok az elvárások.

4. Hajrá!

Jelek, amik arra utalnak, hogy gyermekünk már érett a szobatisztaság tanulására

Zavarja, ha tele van a pelenkája, szól, vagy leszedi magáról.

Elvonul pisilni, kakilni.

Kiváncsi, hogy mi történik a WC-n.

Tudja késleltetni a pisilést, kakilást, egyszerre nagyobb mennyiséget ürít, nem folyamtosan keveset.

Szempontok, melyeket érdemes mérlegelni a tervezésnél

Biztonságos környezet

Fontos, hogy a szobatisztaság tanulásának a helye (ami praktikusan a fürdőszoba) kellemes, megnyugtató, ellazulásra alkalmas hely legyen. A gyerek kényelmesen üljön (WC szűkító), a lába leérjen (zsámoly, fellépő). Ha zavarják a hangok, fények, gondoskodjunk arról, hogy ezeket mérsékeljük. Érdemes azt is átgondolnunk, hogyan nem fogják a WC/fürdőszoba egyéb tárgyai elterelni a gyerek figyelmét.

Kis lépések, állandó rutin

Fontos, hogy ne akarjunk rohanni. Inkább legyen a folyamat nagyon lassú, mint hogy elsiessük. Igyekezzünk mindig azonos forgatókönyv szerint szervezni a WC-használatot és csak apró változásokat vezessünk be egyszerre.

Bili, vagy WC?

A bili mellett szól, hogy bárhova magunkkal lehet vinni, így akár a fejlesztésen, a rokonlátogatáson, vagy akár a játszótéren is le lehet rá ülni. Ha e mellett döntünk, érdemes figyelnünk, hogy ne tanítsuk azt a gyereknek, hogy bárhol, bármikor WC-zhet, igyekezzünk mindenhol elsősorban a mosdót, vagy legalább valami körülhatárolt teret használni.

A WC mellett szól, hogy erről már nem kell majd átszokni (ami a gondolkodás rugalmatlansága miatt szintén nehezebb lehet), ráadásul a legtöbb helyen elérhető, maximum a szűkítőt kell magunkkal vinni. Mivel autista gyerekeknél jellemzőbb, hogy nehezen változtatnak a megszokott rutinon, így a legtöbb esetben a WC a jó választás.

Ülve, vagy állva?

Kisfiúknál ez a kérdés is felmerül. Szerintem ebben leginkább a családi szokásrend a mérvadó és bármelyik változat prímán működhet. Ha egy gyereknek bizonytalan az állása, vagy kérdéses, hogy tud-e majd jól célozni, azért inkább válasszuk az ülve verziót!

Mikor?

Érdemes megfigyelni, hogy egy-egy nagyobb ivás (pl. étkezés) után mennyi idővel szokott pisilni a gyerek és kb. ekkor elkezdeni rendszeresen ráültetni a WC-re. Ha nagyon tiltakozik, kezdetben a ráülés történhet ruhában is és elég 2-3 másodperc, ami után megdicsérjük, örülünk, ha kell, jutalmat adunk. Ugyanígy jó időpont lehet a rendszeres WC-re üléshez a felkelés időpontja és az esti fürdős előtti idő. Elsőre elég, ha napi 2-3-4 alkalommal ültetjük le rendszeres időpontokban, a gyerek és a család teherbírásától függően. Nem érdemes órákat a WC-n tölteni, ha pár perc alatt nincs siker, akkor is állítsuk fel a gyereket, ha egyébként még bírná. Ha pedig sikerrel jár, lehet sűríteni az alkalmakat és jövelni a WC-n töltött időt.

Hogyan jelezzük a gyereknek, mit is várunk tőle?

Érdemes a WC-használat tanításához is valamilyen vizuális támogatásban gondolkodni, hiszen erről tudjuk, hogy az autista emberek túlnyomó többségének jobban érthető, mint a beszéd. Ez lehet a WC mellé kitett kis kép (fotó a gyerekről, vagy egy pisilő figura rajza), de lehet rögtön egy folyamatábra is (lásd később). Folyamatábra készítésénél érdemes átgondolni, mit is várunk az első alkalommal. Elég, ha pár másodpercig a WC-n ülve marad? Akkor ez szerepeljen a folyamatábrán is! Ha a gyerekünk egyébként szívesen hallgat mesét, érdemes utánanézni, a boltokban rengeteg szobatisztaságra ösztönző mesekönyv kapható.

Motiváció

Az elvárások "prezentálásán túl" még többféle módon motiválhatjuk a gyereket a szobatisztasági tréning megkezdésére. Míg egyeseknek a kedvenc mesefigurás, nagylányos/nagyfiús bugyi, vagy alsó jön be, vagy a WC-szűkítőn lévő minta, addig másoknak a WC lehúzás, vagy a kézmosás lehet érdekes. 

És ha nem marad ott ülve?

Ha lehet, ne adjunk a gyereknek játékot és főleg tabletet, telefont a kezébe, miközben a bilin/WC-n ül, hiszen az elvonja a figyelmét arról, amiért valójában ott van. Legyünk ott vele, guggoljunk le hozzá, ha nem zavarja, fogjuk a kezét, vagy a térdét! Ha kezdetben segít, énekléssel, mondókázással is segíthetünk, de ehhez is csak a saját hangunkat használjuk (Létezik a Bilidal, de saját versikét, dalt is költhetünk). A pisiléshez, kakiláshoz ellazulás, elengedés szükséges, ezért fontos, hogy nyugodt légkört teremtsünk. Kezdetben kezdjük pillanatnyi rövid időkkel, ezt lehet később növelni. Előfordulhat, hogy hetekig csak azt tanuljuk, hogyan lehet a WC-n maradni fél percig.

Az első siker

Mindenképp várjuk felkészülten az első sikert. Érdemes előre megtervezni, milyen jutalmat fogunk adni a gyereknek, hiszen ezzel tudjuk pótolni a fent már említett kevésbé meglévő szociális motivációt. Vannak gyerekek, akiknek elég a feltűnő tapsolás, közös ugrálás, örülés, csikizés másokat pedig ez pont, hogy visszarettent. Figyeljük meg a gyerekünket! Sokaknak (a szociális jutalom mellett) valamilyen tárgyra, vagy tevékenységre is szükségük van jutalomként. Én nem szeretem az ételt bevinni a WC-be, mert utána nehéz róla leszokni, így ezt csak legvégső esetben ajánlanám. Választhatunk viszont valami olyan klassz (akár új) játékot, amit a WC-ben tartunk és csak a WC-s sikerrel lehet hozzájutni. Ilyen lehet valami izgalmas új buborékfújó, vagy pl. vizezős játék a kézmosáshoz. Sok gyerek szeret vizezni, így jutalom lehet, ha pisilés után játszhat kicsit az odakészített tölcsérrel, vagy vízimalommal, ezek nagyon olcsón beszerezhetőek. Az egyik fontos dolog, hogy ezek a játékok ne maradjanak elől, ne legyenek máskor, máshogy is elérhetőek! A másik, hogy az elvárást és a vele megszerezhető jutalmat vizuálisan is jelezzük a gyereknek. Íme egy példa erre, de nem biztos, hogy minden gyereknek pont ilyen segítségre van szüksége.

A rendszeresség

Ha az első néhány sikeren már túl vagyunk, előfordulhat, hogy további segítségre van szükségünk, hogy a WC használat napi rendszeres rutinná váljon. Lehet, hogy ehhez elég a korábban már bevezetett jutalom/játék, de olyan gyerekeknek, akik tudnak már késleltetni és több napos távlatból is átlátnak összefüggéseket jó ötlet lehet egy pontgyűjtő tábla. A WC-ben a falra ragasztott táblán gyűjthetünk csillagokat, kis WC képeket, vagy lépegethetünk felfelé a létrán a kedvenc mesefigurával, míg aztán pár nap utána (előre meghatározott mennyiség után) ezeket beválthatjuk valami ajándékra (játékra, programra). Fontos, hogy ha pontgyűjtőt szeretnénk használni, akkor azt mutassuk meg a gyereknek és bizonyosodjunk meg róla, hogy érti, mit is várunk tőle, hogy mi a jutalom és hogy meddig kell erre várnia. Készítettem néhány WC-s pontgyűjtőt, akinek pont jó, az használja nyugodtan (persze kerüljön rá a cél és a jutalom is!), a többiek pedig bátran legyenek kreatívak a sajátjukkal!

És ha a pisi már megy, de a kaki nem akar oda sikerülni?

Sok gyerek könnyebben megbirkózik a pisi elengedésével, de a kakit inkább visszatartja. Eleinte segítség lehet, ha a kakiláshoz pelenkát kap. Fontos, hogy ezt ő maga tudja kérni. Ha még nem beszél (elég jól), akkor lehet ehhez egy képe (a kommunikációs füzetében), vagy akár a pelenka is elérhető távolságban lehet, hogy oda tudja hozni. Ne felejtsük, a legfontosabb, hogy az egész folyamat stresszmentes maradjon! Ha a pisi már jól megy, egy újabb körben megpróbálkozhatunk a kakilás WC-hez szoktatásával is hasonló módon.

Önállóság

Ha az első sikereken túl vagyunk és úgy tűnik, a gyerek már érti, mit várunk tőle, érdemes elkezdeni dolgozni az önállóságon, vagyis hogy minél kevésbé szoruljon ránk a folyamat során. Ha gyermekünk jól érti a képeket, bevezethetünk egy képes folyamatábrát, melyet kiteszünk a WC mellé (letolom a nadrágot, letolom a bugyit/alsót, ráülök a WC-re stb.) A folyamatábrán szerepelhet ő maga (fotó), vagy rajzolt figurák is. (Ha őt magát tesszük ki a falra WC-használat közben, akkor gondoljuk át, hogy ki mindenki használja még azt a WC-t. Ha a családtagokon kívül más is, akkor mindenképp készítsük a folyamatábrát levehetőre, vagy becsukhatóra.) Természetesen eleinte így is legyünk ott vele, de igyekezzünk a figyelmét minél inkább a képekre irányítani és a lehető legkevesebbet beszélni, majd lassan kihátrálni a folyamatból.

Ha a gyerekünk még nem érti a képeket, azzal a technikával is próbálkozhatunk (ezt hívjuk visszafelé láncolásnak), hogy az utolsó lépést mindig tőle várjuk (pl. elsőre mindenben segítünk, de a WC lehúzást már ő próbálja), majd ehhez lassan egyre több lépést kapcsolunk hozzá (pl. a WC lehúzás megtanulása után már a nadrágot is csak a térdéig húzzuk fel, onnan ő egyedül, majd már egyáltalán nem segítünk a nadrággal stb.).

Íme egy példa a folyamatábrára (már a WC lehúzással, kézmosással együtt), de mint minden vizuális segítséget, ezt is egyénre kell szabni, szóval legjobb, ha elkészítjük a sajátunkat.

Kézmosás

Érdemes a kézmosás rutinját kezdettől a WC-használathoz kapcsolódóan tanítani. Ehhez szintén folyamatábra, vagy a fent leírt visszafelé láncolós technika lehet hasznos. Ne feledkezzünk meg a kéztörlésről sem!

Éjszakai szobatisztaság

Az éjszakai szobatisztaság kialakulása sok gyereknél szinte magától megtörténik a nappali WC-használattal, másoknál azonban több hónap, vagy több év eltérés lehet. Ezt általában nem érdemes siettetni, semmi nem töténik, ha a gyerek alváshoz még pelenkát kap. Semiképp nem szabad őt azért ébreszteni, hogy elmenjen WC-re, ennél sokkal fontosabb a nyugodt alvás. Ha már nagyon aggódunk, inkább keressünk egy autizmusban jártas szakembert, aki segít eldönteni, hogy mi az, ami még rendben van. Ha pedig szervi okra gyanakszunk, kérjünk segítséget egy orvostól.

Nyilvános WC

A nyilvános WC használat olyasmi, amit külön is meg kell tanulni. Ha tudunk előre készülni, érdemes hozzá folyamatábrát, vagy forgatókönyvet készíteni. Autista kisfiúknak általában azt szokták javasolni, hogy nyilvános WC-ben is a fülkét és ne a piszoárt használják, így kisebb esélye van később, hogy valaki beléjük köt.

Ajánló

Angolul tudók rendgeteg rövid segédanyagot találnak a szobatisztaság tanításához, itt van pl ez és ez. 

És íme egy videó is.