Letölthető karácsonyi kártyák
24db ingyenesen letölthető kártya a Mikulás csizmába, az adventi naptárba, vagy karácsonyi ajándékba.
(Játékötletek és link a letöltéshez a képek alatt.)
Ötletek a felhasználáshoz
Szótanuló kártyák: A kártyákat nyomtatás után érdemes egy vastagabb lapra felragasztani és a tartósság érdekében akár laminálni is. Kisebb gyerekeknek már így is használható szótanulásra, a szókincs bővítésére, az ünnep "kellékeivel" való ismerkedésre.
Memória: Ha a kártyákból dupla sorozatot nyomtatunk, memória játékot is játszhatunk vele a klasszikus szabályok szerint.
Kvartett: A kvartett kártyajátékot 2-4 személy játszhatja és a kártyákból 4-4 darabra lesz hozzá szükség. Kiválasztunk egy képet, amiből csak egyet fogunk használni, ez lesz a játékban a Fekete Péter. A játék elején a lapokat megkeverjük, majd szétosztjuk a játékosok között. Akinek összegyűlt valamelyik kártyából a 4 (a kvartett), az leteszi maga elé. A játék során a játékosok sorban kérnek a szomszédjuktól lapokat (pl. "Kérek egy koszorút!"). Ha az adott játékos tud adni, akkor az vagy a kérő kezébe, vagy egy újabb kvartett részeként egyből az asztalra kerül. Ezután a következő játékoson a sor, amíg mindenki meg nem szabadul attól, ami a kezében van. Az nyer, akinek a legtöbb kvartettet sikerült gyűjtenie.
Képes lottó: A képes lottóhoz a készletből kettőt nyomtatunk, de minden lapból csak az egyiket vágjuk szét, a másikat pedig egyben ragasztjuk fel egy keményebb lapra, vagy lamináljuk. A játékot (ezzel a készlettel) 3-an játszhatják, ők a nagy lapból 1-1db-ot maguk elé vesznek. A kis kártyákat megkeverve középre tszzük egy kupacban. A játékosok felváltva húznak középről. Ha az adott lap az ő táblájukon van, akkor ráhelyezik, ha nem, akkor visszahelyezik a középen lévő kupacba. Az nyer, akinek először betelik a táblája.
(A képes lottó az egyik kedvenc kommunikáció fejlesztő játékom, hamarosan felkerül a honlapra az erről szóló bejegyzés is.)
Ajándékkísérő kártya: A lapok kinyomtatva és szétvágva ajándékkísérőként is használhatóak.
Jutalom, vagy ajándék kép: Mivel a kártyákból épp 24db van, ezért a szett alkalmas arra is, hogy az adventi naptár minden ablakába kerüljön belőle egy (vagy egy pár, vagy kvartett). Hagyhatjuk a gyerekeket smán örülni a képeknek, vagy összegyűjtve a teljes készletet a fenti játékok valamelyikét is játszhatjuk majd karácsonykor.