Én könyv

Az egyik legjobb dolog, amit az autizmussal megismertem, az az én könyv. Ha valaha lesz még olyan az életben, hogy nem autista kisiskolások közé keveredem, biztos, hogy velük is csinálnék ilyet. Mert hasznos és szerethető! 

 

De mi is ez? 

Az én könyv egy olyan saját készítésű és folyamatosan bővülő, változó füzet, amiben minden benne van minden (bármi), ami az adott gyereknek magával kapcsolatban fontos. Vagyis egyfajta önismereti gyűjtemény. Fontos, hogy mindig egyes szám első személyben íródjon.

 

A külcsín lehet egyéni, de legyen bővíthető. Legjobb talán egy gyűrűs dossziét, de kisgyerekeknek bedugdosós fotóalbumot is szoktam használni az első (még rövid) én könyvükhöz.

 

Az első oldalon mindenképp legyen egy fotó a tulajdonosról. Alatta, mellette szerepelhetnek a személyes adatok.

Az első kép az egyik gyerekem én könyvének első lapja, a másik egy nyomtatási kép egy bölcsődés kisgyerek én könyvének 2-5. oldaláról (nem sorban :). Az 1. oldal ő maga. A 2-3. oldalon a haj és szemszínt közösen színeztük ki.

A következő oldalakon a tulajdonos igényeihez (életkorához, szövegértéséhez, motivációihoz stb.) igazodva a következő témákat érdemes sorravenni. Persze nem mindenkivel mindent és főleg nem egyszerre. Az én könyv egy lassan készülő dolog, ugyanúgy lépésről lépésre épül, mint minden ember önismerete. Egyes részekre érdemes újra és újra visszatérni (pl. ebben az évben mekkora vagyok, mit szeretek, mit olvasok stb.)

 

• Ez vagyok én: a külsőm, főbb jellemzőim (életkor, óvoda, iskola stb.)
• Ez a családom
• Ezeket szoktuk csinálni együtt
• Itt lakom
• Ide járok óvodába/iskolába
• Ők a barátaim
• Ezeket szoktuk csinálni együtt
• Ezek a kedvenc játékaim
• Ezt szeretem csinálni/enni/hallgatni stb.
• Ezt nem szeretem csinálni/enni/hallgatni stb.
• Ebben vagyok ügyes
• Ezeket a dolgokat most tanulom/ ezekben a dolgokban segítségre szorulok
• Így változik a testem, ahogy növekszem
• Ez az én autizmusom
• ...

Fontos, hogy a tulajdonosa szeresse és szívesen lapozgassa az én könyvet, mert neki szól. Akár minden oldalon szerepelhet a saját mesefigurája, vagy díszítheti csillogós tollal. Egyes gyerekek szeretik, ha feladatlap-szerű,  válogatós, párosítós, képragasztgatós, kihajthatós feladatokkal dolgozhat, másokat ez kevésbé vonz. Ezt mindenképp vegyük figyelembe! Vannak gyerekek, akik jobban boldogulnak a digitális világban, nekik online is készíthetünk pl. én könyv blogot (természetesen érdemes titkosítani).

Az én könyv nagyon intim műfaj, ezért szerintem remekül beilleszthető egy család életébe a nélkül, hogy fejlesztési helyzetnek tűnne. Pont az intimitása, a személyes témák miatt azt is érdemes végiggondolni, kinek fogjuk megmutatni. A gyerek hozzájárulása nélkül én még a fejlesztőjének sem adnám oda, fontos, hogy a gyerek érezze, ez az övé és ő dönt róla.

Kisebb gyerekeknek mindenképp érdemes az 1 oldalon 1 kép koncepciót követni. (Mi anno még nem így csináltuk a gyerekekkel - azóta sokat tanultam. ;))

Íme még néhány kép a saját fiaim én könyveiből:

Mi a gyerekeimmel az én könyvet egy idő után kicsit összemostuk a naplóval (a naplóról majd később), vagyis egyes életesemények dokumentálására is használtuk. Ez nem tankönyvbe illő, viszont szerintem nagyon is életszerű. Sokszor szoktam mondani, hogy nem az eszközök neve, hanem a használhatósága a lényeg, az én könyvbe is belekerülhet minden, ami az adott gyereknek fontos.

És hogy miért is jó az én könyv?

Az én könyv elsősorban az önismeret tanításának, a saját magunk elfogadásának eszköze.

Olvasmányaimból úgy tűnik, a jó képességű autizmussal élőknek sem könnyű feladat, hogy önmagukat, mint önálló entitást azonosítsák. Többen beszámolnak arról, hogy gyerekként sokáig nem tudták, hogy az ő kezük hozzájuk tartozik, azt ők mozgatják és hasonlók. A szenzoros problémák tovább nehezítik ezt a dologt, nem egyszerű megmondani, felismerni, mi hol van, amit érzek, az fájdalom-e stb. Kamaszkorban nagy riadalmat tud kelteni a testük változása is (mint minden változás), erre sem árt felkészülni. És ez még csak a test!

Ha valaki nem tudja, hogy az érzései az ő érzései, könnyen sírva fakad, ha más szomorú, vagy érez fájdalmat, ha más esik el. Könnyen belátható az is, hogy a túlcsorduló indulatokat is csak úgy lehet kezelni, ha az illető tudja, hogy mivel van dolga.

A harmadik dolog a másság, az autizmus kérdése. Fontosnak gondolom, hogy minél előbb megtanítsuk gyerekeinknek, hogy hogyan kezeljék ezt a dolgot, hiszen egészen biztosan soha nem lesznek olyanok, mint a többség, vagyis ha boldog, kiegyensúlyozott életet akarnak élni, jobban teszik, ha megbarátkoznak saját másságukkal. Ehhez viszont a legfontosabb dolog tisztában lenni önmagukkal. Kell, hogy tudják, kik is ők, mik az ő érzéseik, hogy ugyanúgy, ahogy kívülről sem vagyunk egyformák, belülről is különbözünk. Ha a másik ember gondol, vagy érez valamit, azt nem kell nekik is ugyanúgy gondolni. Ha valaki mond nekik valamit, azt nem kell gondolkodás nélkül elfogadniuk és végrehajtaniuk. Lehet egyedül lenni, lehet furcsa dolgoknak örülni, lehet másképp boldognak lenni. Igen, ez teljesen rendben van. Nekem ide vezet az én könyv. 

Angolul tudók "all about me book" néven találnak pár hasznos ötletet, ez pedig egy videó az első lépésekhez.

Magyarul az Ö.T.V.E.N. című nagyszabású kiadvány (valójában egy több évre szóló, lapokra szedhető munkafüzet) is remek segítség lehet, mert az én könyvhöz hasonló témákat dolgoz fel feladatlap-szerűen az óvodás kortól egészen a kamasz korig.