Én könyv

Az egyik legjobb dolog, amit az autizmussal megismertem, az az én könyv. Ha valaha lesz még olyan az életben, hogy nem autista kisiskolások közé keveredem, biztos, hogy velük is csinálnék ilyet. Mert hasznos és szerethető! 

 

De mi is ez? 

Az én könyv egy olyan saját készítésű és folyamatosan bővülő, változó füzet, amiben minden benne van (vagyis bármi benne lehet), ami az adott gyereknek magával kapcsolatban fontos. Vagyis egyfajta önismereti gyűjtemény. Fontos, hogy mindig egyes szám első személyben íródjon, de ezen kívül még az is nagyon egyedi, hogy mit írunk bele, ill. hogy milyen formában és kivel készül.

 

Hogy néz ki?

A külcsín lehet egyéni, de legyen bővíthető. Legjobb talán egy A/5-ös, vagy A/4-es gyűrűs dosszié, aminek a borítója is díszíthető (pl. az illető fotójával). A lapok lehetnek benne simán lefűzve, laminálva, vagy a gyakran bugyiként emlegetett tasakban is. Kisgyerekeknek bedugdosós fotóalbumot is szoktam ajánlani az első (még rövid) én könyvükhöz, mert ez jól illeszkedik az "egy oldal - egy kép" koncepcióhoz és az apró kezek is könnyen napozzák, vagy cipelik magukkal. 

 

Mi van benne?

Az első oldalon (a borítón kívül is) mindenképp legyen egy fotó a tulajdonosról. "Ez vagyok én." Alatta, mellette szerepelhetnek a személyes adatok, vagy fontos tulajdonságok, tudnivalók, melyekkel az illető magát azonosítja.

Az első kép az egyik gyerekem én könyvének első lapja, ezen a hajszín, szemszín, tömeg, magasság szerepel. A másik egy nyomtatási kép egy bölcsődés kisgyerek én könyvének 2-5. oldaláról (nem sorban :). Az 1. oldal ő maga, az említett fotó. A 2-3. oldalon a haj és szemszínt közösen színeztük ki, ez után következett, hogy fiú-e, vagy lány, ill. hogy hány éves az illető. Az én könyv lehet ilyen interaktív, feladatlap-szerű, kitöltős, vagy kiszínezős, de az sem baj, ha nem ilyen, hanem egyszerűen fotók vannak benne.

A következő oldalakon a tulajdonos igényeihez (életkorához, szövegértéséhez, motivációihoz stb.) igazodva a következő témákat érdemes sorravenni. Persze nem mindenkivel mindent és főleg nem egyszerre. Az én könyv egy lassan készülő dolog, ugyanúgy lépésről lépésre épül, mint minden ember önismerete. És természetsen más is az igénye egy 3 éves, mint egy 13 éves gyereknek, így az én-könyvet is ennek megfelelően célszerű felépíteni, a nagyobb gyerekeket egyre inkább bevova a tervezésbe is. Egyes részekre érdemes újra és újra visszatérni (pl. ebben az évben mekkora vagyok, épp mit szeretek, mit olvasok stb.)

 

• Ez vagyok én: a külsőm, főbb jellemzőim (életkor, óvoda, iskola stb.)
• Ez a családom
• Ezeket szoktuk csinálni együtt
• Itt lakom
• Ide járok óvodába/iskolába
• Ők a barátaim
• Ezeket szoktuk csinálni együtt
• Ezek a kedvenc játékaim
• Ezt szeretem csinálni/enni/hallgatni stb.
• Ezt nem szeretem csinálni/enni/hallgatni stb.
• Ebben vagyok ügyes
• Ezeket a dolgokat most tanulom/ ezekben a dolgokban segítségre szorulok
• Így változik a testem, ahogy növekszem
• Ez az én autizmusom
• ...

Fontos, hogy a tulajdonosa szeresse és szívesen lapozgassa az én könyvet, mert neki szól. Akár minden oldalon szerepelhet a saját mesefigurája, díszítheti matricával, képekkel, szívezéssel, csillogós tollal. Ahogy fejjebb már írtam, egyes gyerekek szeretik, ha feladatlap-szerű,  válogatós, párosítós, képragasztgatós, kihajthatós feladatokkal dolgozhat, másokat ez kevésbé vonz. Ezt mindenképp vegyük figyelembe! Vannak gyerekek, akik jobban boldogulnak a digitális világban (jellemzően kiskamaszok, kamaszok), nekik online is készíthetünk én könyvet pl. blog formában (természetesen érdemes titkosítani).

 

Hogyan készítjük, használjük?

Az én könyv nagyon intim műfaj, ezért szerintem remekül beilleszthető egy család életébe a nélkül, hogy fejlesztési helyzetnek tűnne. Én könyvet lehet készíteni fejlesztő szakember nélkül is, de sosem lehet a család nélkül. Pont az intimitása, a személyes témák miatt azt is érdemes végiggondolni, kinek fogjuk megmutatni. Persze ez is más az egyes életkorokban. Picit nagyobbaknál a gyerek hozzájárulása nélkül én még a fejlesztőjének sem adnám oda, fontos, hogy a gyerek érezze, ez az övé, róla szól és ő dönt róla, kivel osztja meg. Ezzel egy másik nagyon fontos leckét is tanítunk.

Az én könyv már elkészült oldalait lehet (és érdemes) a családdal nézegetni, lapozgatni, olvasgatni, beszélgetni róla, amikor pedig felmerül valami újabb téma (pl. elköltözik a család, új iskolába megy a gyerek, új sportot kezd, szemüveges lesz, megtanult valamit, ami korábban nem ment stb.), akkor még sok-sok évig bővíthetjük. (Ha kell, több kötetet is készíthetünk.)

Kisebb gyerekeknek mindenképp érdemes az egy oldalon egy kép koncepciót követni. (Mi anno még nem így csináltuk a gyerekeimmel - azóta sokat tanultam. ;))

Íme még néhány kép a saját fiaim én könyveiből:

Mi a gyerekeimmel az én könyvet egy idő után kicsit összemostuk a naplóval (a naplóról majd később), vagyis egyes (nagyobb) életesemények dokumentálására is használtuk. Ez nem tankönyvbe illő, viszont szerintem nagyon is életszerű. Sokszor szoktam mondani, hogy nem az eszközök neve, hanem a használhatósága a lényeg, az én könyvbe is belekerülhet minden, ami az adott gyereknek fontos, vagy amiről a család azt gondolja, beépíthető az ő önismeretébe.

És hogy miért is jó az én könyv?

Az én könyv elsősorban az önismeret tanításának, a saját magunk elfogadásának eszköze.

Gyakori tapasztalat, hogy még az egyébként alacsony támogatási szükségletű autista embereknek sem könnyű feladat, hogy önmagukat, mint önálló entitást azonosítsák. Többen beszámolnak arról, hogy gyerekként sokáig nem tudták, hogy az ő kezük hozzájuk tartozik, azt ők mozgatják és hasonlók. A szenzoros problémák tovább nehezítik ezt a dolgot, nem egyszerű megmondani, felismerni, mi hol van, amit érzek, az fájdalom-e stb. Kamaszkorban nagy riadalmat tud kelteni a testük változása is (mint minden változás), erre sem árt felkészülni. És ez még csak a test!

Ha valaki nem tudja, hogy az érzései az ő érzései, könnyen sírva fakad, ha más szomorú, vagy érez fájdalmat, ha más esik el. Könnyen belátható az is, hogy a túlcsorduló indulatokat is csak úgy lehet kezelni, ha az illető tudja, hogy mivel van dolga.

A harmadik dolog a másság, az autizmus kérdése. Fontosnak gondolom, hogy minél előbb megtanítsuk gyerekeinknek, hogy hogyan kezeljék ezt a dolgot, hiszen egészen biztosan soha nem lesznek olyanok, mint a többség, vagyis ha boldog, kiegyensúlyozott életet akarnak élni, jobban teszik, ha megbarátkoznak saját másságukkal. Ehhez viszont a legfontosabb dolog tisztában lenni önmagukkal. Kell, hogy tudják, kik is ők, mik az ő érzéseik, hogy ugyanúgy, ahogy kívülről sem vagyunk egyformák, belülről is különbözünk. Ha a másik ember gondol, vagy érez valamit, azt nem kell nekik is ugyanúgy gondolni. Ha valaki mond nekik valamit, azt nem kell gondolkodás nélkül elfogadniuk és végrehajtaniuk. Lehet egyedül lenni, lehet furcsa dolgoknak örülni, lehet másképp boldognak lenni. Igen, ez teljesen rendben van. Nekem ide vezet az én könyv. 

Angolul tudók "all about me book" néven találnak pár hasznos ötletet, ez pedig egy videó a lehetséges első lépésekhez (és sok más hasonló is található ugyanitt a Youtube oldalsó menüjében).

Magyarul az Ö.T.V.E.N. című nagyszabású kiadvány (valójában egy több évre szóló, lapokra szedhető munkafüzet) is remek segítség lehet, mert az én könyvhöz hasonló témákat dolgoz fel feladatlap-szerűen az óvodás kortól egészen a kamasz korig.